Chapter Thirty-Nine

 Feelings

Dear Sweetlovers!

  Mint a legutóbbi bejegyzésben is írtam, gőzerővel hajtottam, hogy minél előbb megírjam a részt; ennek értelmében itt olvasható a harminckilencedik fejezet! Amúgy előre is sajnálom, amiért ennyire elhúztam, másrészt, hogy ennyire érzelmesre sikeredett! Magával ragadtak a gondolataim, aztán már sajnáltam átírni...

   Köszönöm a hozzászólásokat a történet végét illetőleg, örülök, hogy ilyen egyetértés született! Továbbá köszönöm az 50 rendszeres olvasót, imádlak titeket!

Lots of Love and Kisses:

Nadia xoxo

   Erőnek erejével rángattam magam után Louist, miután a szüleim bemutatkoztak az állítólagos Erik Williams-nek, akit most legszívesebben elküldenék a pokol legsötétebb bugyrába. Szabályosan éreztem, hogy felmegy bennem a pumpa, miközben fogcsikorgatva vártam ki a legmegfelelőbb pillanatot, hogy eltoloncoljam a barátomat a szüleim vizslató szemei elől. Az ősök ugyan nem sejtették a csavart a szituációban, azonban az mindent elárult az állapotunk eredménytelenségével kapcsolatban, hogy Leah remegő vállal rohant el a konyhába, miután Tomlinson meghunyászkodva kavart bele a dolgokba. Ilyen pillanatokban egyszerűen ki nem állhattam a mostohahúgomat…
   Ahogyan a karjánál fogva rángattam Tommót az egyik földszinti fürdőszobába, legszívesebben azonnal megálltam volna, hogy szembe fordulhassak vele, és jól kupán töröljem ezért a gyerekes hazugságért. Nem csak azért, mert fájt visszaemlékezni, hogy még anno velem is milyen tré játékokat űzött, hanem, mert most visszanyal a fagyi, amiért akkor hagytam feledésbe merülni azt a „félrelépést”. Attól még, mert már sok víz lefolyt a történtek óta, még ugyanannyira fáj… a különbség csak az, hogy most nem a régmúlt dolgai miatt pofoznám fel a pasimat, hanem a jelen butasága miatt.
   Láttam, hogy a barátom nincs tisztában a dolgok súlyosságával, hiszen olyan értetlenül nézett engem, ahogyan őt vonszoltam a folyosón, hogy én jöttem tőle zavarba! Azonban ez volt a legutolsó dolog, ami jelen pillanatban érdekelni tudott. Hihetetlen, hogy ilyen kiszámítható kibúvót keres magának!- gondoltam magamban, miközben kinyitottam az említett helyiségnek az ajtaját és teljes lelki nyugalommal löktem be rajta Louist- Biztosan fel sem tudja fogni, hogy mibe kevert bele minket!

- Mit műveltél?- estem neki a barátomnak, miután becsaptam utánunk a fürdőajtót és vészjóslóan a szemébe meredtem- Ebből, hogyan fogunk jól kijönni te seggfej?

- Sss Soph, ne buktass már le - ijedten igyekezett megnyugtatni engem, mire nyújtott léptekkel átszeltem a helyiséget, hogy lekeverhessek neki egy nyaklevest, bár tudtam, hogy a hangerőmet nézve tényleg vissza kéne fognom magamat, hiszen kivételesen ebben igaza van.
   Louis félénken hátrált tőlem, ahogyan összeszűkült szemekkel megcsóváltam a fejemet, amikor megálltam előtte, mire ő úgy kapaszkodott a mosdókagylóba, mintha az élete múlott volna rajta… és nem is tévedett keveset.

- A szüleim élve temetnek el, ha kiderül, hogy hazudtunk! Vagy beadnak az árvaházba, mert nekik nem kell ilyen hálátlan kölyök- ugyan a hanghordozásom még mindig fenyegető volt, kicsit halkabbra voltam kénytelen visszafogni a hangomat, pedig ehhez a hisztihez hatásosabb lett volna a visítozós hangom - Jobb esetben viszont soha a büdös életbe nem látom többé a napot, ha bezárnak engem egy dohos pincébe, hogy senki se találjon rám! Ez a kalamajka fogja megbélyegezni a kapcsolatomat a családommal…

- Ne idegeskedj virágszál, majd kitalálunk valamit - Lou igyekezett olyan bűnbánó arcot vágni a mondandója mellé, hogy kis híján majdnem odahajoltam, hogy egy puszit nyomjak a szájára és megvigasztaljam. Azonban a bizakodó arckifejezése láttán észbe kaptam, és nyomban elkomorodtam.

- Ne röhögtess már Tomlinson! Ebben a házban senki sem ennyire szenilis- fontam össze a karjaimat a mellkasomon és szerencsére még időben észhez tértem ahhoz, hogy legyen elég lélekjelenlétem kipréselni magamból egy gúnyos kacajt - Amikor arra kértelek, hogy ismerkedj meg a családommal, nem arra gondoltam, hogy őket is keverjük bele a hazugságainkba! Az még csak a kisebb baj, hogy rajtunk kívül csak a mostohahúgom és a haverjaid tudják, hogy összeszűrtük a levet, de nem akartam a füllentéseinket még nagyobb lódításokkal tetézni! Fel tudod te mérni, hogy mekkora katyvaszban vagyunk?

- Ígérem nem fognak rájönni édesem… majd elmondjuk az igazat, ha biztosak leszünk benne, oké?- éreztem, ahogyan a soron következő üres ígéret hallatán sírásra görbül a szám, hiszen biztos voltam benne, hogy Leah terve befuccsolt.
   Alig észrevehetően ugyan, de bólintottam egyet válasz gyanánt a kérdésre, de tudtam, hogy Lou nem figyel rám, hiszen már mindkettőnknek elment a kedve a további veszekedéstől. Egy ideig figyeltem, ahogyan nyugtalanul összekulcsolja a kezeit a tarkóján, azonban egy pillanattal később már el is fordítottam róla a tekintetemet, mert egyszerűen képtelen voltam rávenni magamat, hogy az ő szemszögéből vizsgáljam az érem másik oldalát. Hagytam, hogy a beállt csendben elkalandozzanak a gondolataim az érzéseim sarkán taposva, miközben Tommo egy nagy sóhaj kíséretében megdörzsölte a homlokát.
   Száz százalékra tudtam, hogy átestünk Louis-val a ló másik oldalára. Nem szabadott volna ráerőltetnem ezt a találkozást a szüleimmel, hiszen ha nem tettem volna, még teljes lelki nyugalommal tölthettük volna együtt az időnket. Akkor még azt hittem, hogy így minden megoldódik, de... nem figyeltem a barátomra, akinek szemmel láthatólag nem kifejezetten fűlött a foga ehhez a találkozáshoz. Ennek ellenére mégis iderendeltem magunkhoz, azzal az indokkal, hogy oldjuk meg a helyzetet. Most azonban mindkettőnk önbizalma romokban hever. Így utólag már látom, hogy jobban be kellett volna vezetni ezt az egészet, hogy ne kelljen ilyen váratlanul a családom nyakába akasztani ezt a kapcsolatos témát kettőnkről. Ha csak egy kicsit többet gondolkoztam volna…
   Lounak is biztosan az agyára mehetek az örök rinyálásommal és az szőrszálhasogatásommal- gondoltam magamban, miközben összeszorítottam az ajkaimat, hogy ne adhassak ki semmilyen nyöszörgő hangot. A bensőmben darabokra tört a szívem a saját elhatározásomtól, ahogyan végigpörgettem magamban ezt a kis gondolatfonalat- Szakítanunk kell, ez tuti… csak megrontjuk egymás életét. Nem vehetem fel a versenyt azokkal a gyönyörű, kedves, okos és vicces lányokkal, akik kezüket-lábukat törnék csak, hogy olyan tökéletes barátjuk legyen, mint Tommo. Louis Tomlinsonért túl hosszú és delejes a sor ahhoz, hogy türelmesen végig tudjam állni és hogy elég megfelelő legyek! Túl sokan kapkodnak érte… képtelen vagyok megtartani őt.
   Éreztem, ahogyan a könnyeim kaparászni kezdik a torkomat, ahogyan megérlelődött bennem a felismerés, hogy nem sikerült összehoznom, amire egész életemre vágytam. Csak egy kis törődésre és szeretetre volt szükségem, de a jelek szerint nem érdemlem meg, hogy boldog lehessek!

- Sajnálom, hogy így elszúrtam- suttogtam a könnyeimmel küszködve, miközben a tenyereimbe temettem az arcomat és az ujjaim rejtekéből pillantottam az értetlen barátomra, aki látszólag nem fogta fel, hogy mire akarok célozni… vagy ő nem akarta megérteni.
   Biztos vagyok benne, hogy tudja, mire akarok kilyukadni, csak egyszerűen megint hagyja, hogy én mondjam ki a „szakítanunk kell” féle szent beszédet. Tudom, hogy nem ez a legideálisabb alkalom és helyszín ennek a komoly témának a diskurálásáról, de túl akartam esni rajta- Nagyon haragudnál rám, ha azt mondanám, hogy nem bírom tovább ezt az egészet Louis?

- Miért is kéne haragudnom és mit nem bírsz?- kérdezett vissza, miközben döbbenten felvonta a szemöldökét, hogy érzékeltesse a meghökkentő oldalát a kérdésemnek, pedig üvöltött róla, hogy csak ezzel akarja eltusolni a dolgokat - Már egyszer azt hiszem megbeszéltük szívem, hogy egyelőre még nem vagyok jó a gondolatolvasás terén…

- Hát tudod… én vagyok az oka, hogy egy ilyen zűrös és érzelemmentes kapcsolatba kényszerítettelek bele!- egy gyötrelmes sóhaj kíséretében keserűen lehunytam a szemeimet, hogy zokogás nélkül be tudjam fejezni, amit meg szerettem volna osztani Louval- Nagyon szeretlek Tommo, de ezt így nem csinálhatjuk tovább! Túl sok a gubanc ahhoz, hogy megérje nekünk együtt maradni. Biztos vagyok benne, hogy eleged van belőlem, hiszen alig akarlak a közelembe engedni meg miegymás, ami csak olaj a tűzre. Teljes bizonyossággal mondom, hogy még biztosan lesz több millió problémamentes és szebb barátnőd is, mint én szóval… ha esetleg… ha nem akarsz velem maradni, akkor…

   Kénytelen voltam itt befejezni a monológomat a fájdalommentes szakítás érdekében, azonban Louis szája meggátolt ebben. Alig fogtam fel, hogy mi is történik velem, hiszen eddig minden idegszálammal arra koncentráltam, hogy még véletlenül se ejtsek egy könnycseppet sem. Már majdnem a befejezést taglaltam, amikor többé-kevésbé félbeszakítottak, és már csak azt érzékeltem, hogy az előttem álló srác az ajkait az enyémekre szorítja.
   Észhez térni sem volt időm, amikor a barátom már bejutásért ácsingózott a számba, mire gondolkodás nélkül szétnyitottam az ajkaimat, de az én engedélyem nélkül is könnyen utat tört magának. Ugyan éreztem, ahogyan Lou a derekamnál fogva közelebb húz magához és szorosan magához passzíroz, de jóformán alig vettem róla tudomást, miközben gépiesen átkaroltam a nyakát, hogy viszonozni tudjam a hirtelen hevességét. Csak arra maradt időm, hogy felfogjam, hogy én már a hideg csempének vagyok döntve, miközben Tommo odaszorítva engem tépi a számat, de erre is csak kettő perc elteltével jöttem rá. Éreztem, ahogyan a keze végigcsúszik a gerincem vonalán, mire alig érezhetően megrezzentem, de válasz képpen csak még erőteljesebben csókoltam őt vissza.
   Nem kifejezetten értettem, hogy egy a dogmatikus és érzelemteljes csók mit akar szimbolizálni, de kifejezetten nem is nagyon érdekelt, hiszen túlzottan el voltam merülve a szituáció gyönyörűségében…

- Szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek- kántálta a számba dünnyögve Louis, miközben én elég zavarba ejtően pihegtem. Levegő után kapkodva hagytam, hogy a homlokát az enyémnek döntse, miután még egy gyors csókban részesített- Mégis, hogy juthat eszedbe olyan cseszett nagy baromság, hogy szakítanék veled, csak mert van egy akadály, amit át kéne ugranunk?

- Én csak…- megint sikerült meggátolnia, hogy kinyögjek egy épkézláb mondatot, hiszen mindketten tudtuk, hogy képtelen vagyok ellökni őt magamtól, amikor megcsókol. Ennek értelmében csak egy pillanat múlva tudtam folytatni a válaszadásomat, amikor a barátom levegőt kényszerült venni -… neked akarok jót.

- Ha nekem akarsz valami jót édes, akkor az életbe legalább egyszer, végre csókolj meg engem önszántadból!- fakadt ki grimaszolva, hiszen látszólag nem nagyon értékelte a csökönyösségemet, amit ebben a témában tanúsítottam. Szégyenkezve lesütöttem a szememet a mondandója hallatán, amit a jelek szerint Lou is észrevett, hiszen türelmetlenül felhorkant a reakcióm láttán. Azonban én nem hagytam, hogy ilyen könnyedén le tudjon rázni engem, hogy megússza az indoklást.
   Ez a csók kivételesen más volt mind az eddigiek, amiket Tommo kezdeményezett, vezetett be vagy támadott le vele. Én zöldfülű vagyok és békés az ilyenfajta a cselekményben, ami pont a partnerem szöges konfrontációjaként értelmezhető. De a barátom a türelméből ítélve, nem kifejezetten bánta.
   Kicsit megharagudtam, amiért döbbenten fújt egyet, amikor felemeltem az államat, hogy rákényszerítsem, hogy fogadja el a csókot. Szerencsére végül beadta a derekát, azonban nagy meglepetésemre nem viszonzott semmit, hanem hagyta, hogy kivételesen én bontakozzak ki a szerelmem demonstrálását illetőleg. Mint már mondtam, elég gyakorlatlan vagyok, de az ösztöneim azt súgták, hogy minden férfinek lehet egy efféle gyenge pontja.
   Én Louis-val ellentétben lassan és gyengéden csókoltam meg őt, mondhatni már-már csak lustán játszadoztam az ajkaival és a nyelvemet nyugalmi állapotba helyeztem. Éppen elbizonytalanodtam volna a hatékonyságot illetőleg, amikor a barátom futólag felsóhajtott, és egy kis viszonzással folytatásra késztetett. Azonban én csak azért sem mélyítettem el a csókot, hanem sokatmondóan elszakadtam tőle és várakozásteljesen pillantottam fel az arcára.

- Remélem elégedett vagy…

- Ennél kellemesebb élményben még sosem volt részem- somolygott pimaszul, miközben egy lágy puszit nyomott a számra, mire alig észrevehetően elmosolyodtam. Nem húzódott el tőlem, hanem vágyakozva mustrálta az arcom minden egyes milliméterét, abban a reményben, hogy vajon kedvet kapok-e a folytatáshoz – Ha két szóval kellene jellemeznem akkor az édeset és a pezsdítőt mondanám. Amondó vagyok, hogy még a saját nevem is törlődött a fejemből… még azt is elfelejtettem, hogy esetlegesen a szüleid fürdőszobájában estem neked! Hány pasit csináltál már ki vagy zsaroltál meg a csókjaiddal szépségem?

- Te vagy az első és az utolsó… bár neked sem kell panaszkodnod a technikádra vonatkozólag!- nevetgéltem cukkolva, miközben kárörvendően hagytam, hogy Louis epekedve puszilgassa az ajkaimat, hátha megint megcsókolom, de én tartottam magam a saját elveimhez és tartózkodtam a továbbiaktól.
   Éppen azon elmélkedtem, hogy történetesen hogyan is kerültünk a szüleim fürdőszobájába, amikor hirtelen kinyílt az ajtó és Leah rosszalló arckifejezésével találtuk szembe magunkat, amitől nyomban szétrebbentünk, de nagy meglepetésemre egyikünk sem volt zavarban.

- Nehogy már itt nyaljátok-faljátok egymást gyerekek! Billék meg totál abban a hitben vannak, hogy semmi rosszban nem mesterkedtek- fintorgott a mostohahúgom játékosan viszolyogva, miközben felnőttesen csípőre tette a kezeit- Amúgy anya befejezte az ebédet és szeretné megismerni… Erik Williams-et, akinek még véletlenül sincs semmilyen köze Louis Tomlinsonhoz…

- Hát ebbe sajnos nem segíthetek- vigyorgott szemtelenül Tommo, akinek a jelek szerint egy kis smárolás elég kiegyensúlyozottságot adott, hogy megint poénkodni tudjon. Én halkan felkuncogtam a barátom frappáns riposztjára, azonban Leah kicsit sem volt viccelődős kedvében.

- Lehet, hogy a hírességek nem szoktak olyan pitiáner dolgokkal foglalkozni, mint az őszinteség és a tisztesség, de a helyedben nagyon felkötném a gatyámat, ha be akarnék vágódni a Kennedy családnál! Tudom, hogy Sophiát elég könnyű befolyásolni, de nem azért hívtunk ide, hogy lógasd a lábad és még nagyobb baromságot csinálj…

- Héj- biggyesztettem le a szám sarkát, azonban a mostohahúgom egy türelmetlen horkantás kíséretében sarkon fordult és otthagyott minket édes kettesben a fürdőszobában. Haragudtam, amiért mindent így a szemünkre olvasott, de már nem tehettem ellene semmit. Még emlékeztem, hogy milyen csúnyán elárult csak, hogy az őszinteség szobra maradhasson, de ezt már aligha róhattam fel neki. Tisztában voltam vele, hogy nem beszél zöldségeket, és igazából neki van igaza, bár azt mindig is tudtam, hogy a kegyetlen igazság mindig jobban fáj egy jótékony valótlanságnál.
   Egy ideig mindketten sértetten pislogtunk utána, azonban pillanatokkal később Lou megint felvillanyozódott, ahogyan kisöpört egy kósza tincset a szememből- Ne haragudj Tommo, nem így gondolta…

- Nincs gáz vele Soph! Kedves kislány, jól kiosztja az embert- jegyezte meg az orra alatt rötyögve, mire éreztem, hogy nekem is nyomban felfelé görbül a szám sarka, ahogyan Leah dörmögős alakja után bámultam az ajtóból.

- Általában nem ilyen- pillantottam fel a barátom arcára szemforgatva - de ezek szerint eléggé kiakasztottad a ferdítéseddel…

- Csípem az olyan fanyarkás lányokat, akik jól lerendezik a pasikat, de értik az ember poénjait- vonta meg a vállát mellékesen, mintha ez az információ csak egy lényegtelen kis semmiség lenne, mire éreztem, hogy nyomban egy széles mosoly terül el az arcomon.
   Akkor már értem, hogy miért nem hagytál el… nálam savanyúbb lányt aligha találtál volna- gondoltam magamban égnek emelt szemekkel, miközben sietősen megfogtam Louis kezét és a nappali felé irányítottam a lépteinket, hogy az egész famíliámmal sikeresen meg tudjam kedveltetni ezt a kifogástalan srácot, aki visszavonhatatlanul birtokolja a szívemet.