Chapter Thirty-Seven

 Plans

Dear Sweetlovers!

   Először is annyit, hogy boldog új évet kívánok minden egyes olvasómnak, akik olvassák a történetemet! Remélem, hogy a szilveszter alkalmából feltett részt kissé kárpótol benneteket a legutóbbi csúszás miatt, és lesznek páran, akik beleolvasnak! Azért Buék előre is, mert sajnos éjfélkor nem hiszem, hogy gépközelben leszek :P

   Nagyon köszönöm a + feliratkozókat, akiknek a száma már 41-re nőtt! Pont ugyanúgy, ahogyan az oldalmegjelenítéseket és Summergirl-nek a legutóbbi kommentjét, akinek a blogjába ajánlatos bekukkantani! Bátran ajánlom nektek :)
   Remélem lesz kedvetek egykét pipát dobni a fejezet végére, vagy netalántán esetleg egy kommentet! ;)

Happy New Year!
Nadia xoxo
PS: Ha van benne helyesírási hiba, elnézéseteket kérem!

Kérlek olvasd el a fent írtakat!

 

- Szóval… ő lenne a húgod?- hallottam meg magam mellett, egy kedves hangot, miután feszengve becsuktam magam mögött az ajtót. Csak nagy nehezen sikerült annyira megemberelnem magamat, hogy ez sikerüljön, hiszen teljesen zavarba jöttem Harry kioktatása miatt. Ugyan nem értettem, hogy pontosan mire akart utalni és, hogy egyáltalán miért üti bele az orrát a Louis és köztem lévő kapcsolatba, mégis jobbnak láttam helyeselni, mintha a játszottam volna neki a buta kislányt.
   Kíváncsian fordítottam oldalra a fejemet és nagy meglepetésemre Liam mosolygós arcával találtam szembe magamat, mire szemforgatva megcsóváltam a fejemet. Fél szemmel még láttam, hogy Harold mosolyogva rángatja be a nappaliba Leah apró alakját, aki látszólag nem tudott ellenkezni egy nála jóval magasabb srác akaratának.

- Igen ő a mostohahúgom, Leah Kennedy- biccentettem egyet a mellettem álló bandatagnak, aki bocsánatkérően felemelte a kezét.

- Ne haragudj Sophie, nem tudtam, hogy igazából nem is…

- Mindegy- legyintettem egyet türelmetlenül, miközben izgatottan kezdtem a lépcső felé pillantgatni. Tudtam, hogy Louis csak odafent lehet, hiszen amikor bejöttem láttam, hogy nincs lent a többiekkel. Mondjuk magamtól is ki tudtam volna találni. Azokból, amiket Harry mondott, rájöttem volna, hogy ezek szerint tényleg megsérthettem.
   Sokatmondóan pillantottam a mellettem ácsorgó Liamre, aki velem ellentétben teljes lelki nyugalommal követte eddig a tekintetemet. Láttam az arcán, hogy tudja, hogy mire készülők így bizalmasan odasúgtam neki- Figyelnél Leah-re, amíg én felmegyek és beszélek Tommóval?

- Rajta vagyok az ügyön- szalutált egyet katonásan a vigyorgó srác, amivel sikerült egy óvatos félmosolyt csalnia az arcomra. Bíztam benne, hogy a Daddy Direction nem okoz nekem csalódást, hiszen elvileg a többiek hallgatnak rá. Azonban éppen felfelé igyekeztem a lépcsőn, amikor hallottam, hogy máris Liam fennhangon igyekszik rendet tenni odalent, de már nem akartam visszamenni, hogy illemre tanítsam odalent a srácokat, hanem szemforgatva mentem tovább.
   Felérve az emeletre, sietősen a barátom szobájához mentem, de egy kicsit még álldogáltam az ajtó előtt. Bátortalanul pislogtam ide-oda, azonban végül összeszedtem magamat és egy nagy sóhajt követően óvatosan betoltam az ajtót. Bizonytalanul toltam be a fejemet a résen, hogy elvégezzem a terepszemlét, mielőtt ismeretlen területre lépek. Szerencsére azonban nem kellett sokat leskelődnöm… ahogyan benéztem nyomban összetalálkozott a tekintetem Louis semmitmondó, mégis gyönyörű kékeszöld szemeivel.

- Ennyire ijesztő vagyok szívem?- törte meg a csendet kisvártatva, a fekvő barátom, amikor észrevette, hogy nem megyek be. Eddig ugyanis csak nagyokat pislogva mértem végig Louist, ahogyan a szobájának az ágyán pötyögött valamit a telefonján. Ugyan az elején megpróbálkoztam egy félszeg kis félmosollyal, azonban nyomban visszakoztam, amikor Lou nem viszonozta.
   Sietősen bementem a szobájába a kérdése hallatán, és azzal a lendülettel be is csuktam magam után az ajtót. Félénken lépkedtem pár lépéssel közelebb, amikor láttam, hogy Tommo ülőhelyzetbe tornázta magát és végre hajlandó volt a telefonjáról rám emelni a szemeit. A tekintete várakozásteljesen vizslatott engem, miután megálltam előtte, amiből azonnal kitaláltam, hogy jelen pillanatban azt várja, hogy magyarázatot adjak az ittlétemre.

- Sajnálom Louis- böktem ki szégyenkezve mire a barátom arcáról nyomban eltűnt a komor maszk, és értetlenkedve mustrálta az arcomat. Bevallom, a lelkem legsötétebb kis zugában, titkon számítottam erre a reakcióra és ezért is kezdtem így a mondandómat. Volt egy tervem, amit a mostohahúgom okoskodott ki a buksijával, amikor idefelé jöttünk. Már csak Leah ötlete várt megvalósításra.
   Tetetett pókerarccal nyeltem egy nagyot, miközben észrevétlenül kifújtam az eddig bent tartott levegőt- Kérlek, ne haragudj rám, amiért ilyen pocsék barátnő vagyok…

- Mi?- a barátom kínjában hitetlenül nevetett fel, amikor a szavak elhagyták a számat- Mond Soph, mennyi szappanoperát szoktál nézni, hogy így állítasz be a pasidhoz?

- Nem kötekedni akarok, de te szoktál a srácokkal bugyuta sorozatokat nézni, nem én!- forgattam meg a szemeimet unottan, miközben kissé felbátorodva csoszogtam Louis-val szembe. Még emlékeztem, hogy az első ittlétemkor tudatosult bennem, hogy a barátom bandája milyen óvodás szinten van. Hogy is felejthetném el, amikor leálltak velem azon veszekedni, hogy jó-e az a tré sorozat vagy nem? Szerintem örökre spanyol és mexikói szériákkal fogok álmodni, amiért megnézették velem azt a baromságot!
   Láttam, hogy Tommónak halványan felfelé kanyarodott a szája sarka, amikor leereszkedtem mellé az ágyára, hogy egy magasságban legyen az arcunk.

- Ez igaz virágszál, de nem teljesen tényszerű…

- De én nem erről akarok veled beszélni! Bocsánatot szeretnék kérni, amiért legutóbb megbántottalak- kanyarodtam vissza az eredeti témához jelentőségteljesen - A többiek mondták, hogy elkenődtél. Bűntudatom van, amiért megsértettelek, hiszen szeretlek! Én csak azt szerettem volna mondani, hogy nagyon, nagyon, de nagyon…

- Sophie, még egy „nagyon” és esküszöm, hogy nagyon megnézheted magadat!- tapasztotta a kezét a számra kissé idegesen, azonban a szája szélén játszadozó mosoly kárpótolt engem, amiért elhallgattatott. Először megpróbáltam befejezni a mondatomat, de a barátom keze a számon igen megnehezítette a dolgomat. Éreztem, ahogyan a szabad kezével gyengéden átfűzi az ujjaimat az övével, így nem próbáltam ellökni magamtól a karját.
   Csöndben figyeltem, ahogyan lassan elengedi az arcomat és mosolyogva csóválja meg a fejét - Én nem haragszok rád édesem! Aranyos vagy, de pasiból vagyok, és nem szorulok ennyi sajnálatra. Amúgy sem kötelezhetlek téged semmire, szóval…

- De elvártad volna- vágtam közbe reménykedve.

- Nem beszéltük már meg, hogy nem várok el tőled semmit sem, aranyom?- kérdezett vissza, miközben a szemöldökei kérdőn a homlokára csúsztak. Én kelletlenül ugyan, de bólintottam egyet, hiszen hiába igyekeztem másra terelni a beszélgetést, emlékeztem rá, hogy beszéltünk ilyesmiről és tényleg igaza van. Nem kifejezetten itt szerettem volna kilyukadni, mást akartam kihozni.
   Ha nem csaltak az érzékszerveim, mintha Louisnak  felderült volna az arca, hogy végre egyetértettem vele- Na, látod Soph! Miért akarod ennyire, hogy mérges legyek rád kiscsillag?

- Csak- engedtem el a kezét csalódottan, majd ingerülten összefontam magam előtt a karjaimat, amikor láttam, hogy a barátom megint át akarta fogni az ujjaimat. Keserűen elfordítottam tőle a fejemet és sietősen igyekeztem menteni a menthetőt, hogy sikerüljön a mostohahúgom tervének a megvalósítása. Nem mondhatom el neki, hogy Leah-vel más terveket forraltunk ki, hogy végre jóvátehessem a sok titkolózásomat- gondoltam magamban elkeseredetten- De akkor most mit csináljak? Nem ülhetek itt ölbe tett kézzel… valamit sürgősen ki kell, hogy találjak, hogy sikerüljön elérnem, amit szeretnék!
   Fél szemmel láttam, hogy a másik oldalamon ülő Tommo értetlenül ráncolja a homlokát, ahogyan a térdemen kezdtem el dobolni az ujjaimmal, amikor végül mégis leeresztettem a kezeimet…

- Azt tudtam, hogy a nők bonyolultak- mosolygott szórakozottan Louis, ahogyan a kedvetlen jómagamat nézte-, de sosem gondoltam volna, hogy egy csaj azért lesz pipa rám, mert az adott esetben nem voltam rá mérges…

- Aj Tomlinson! Szűnj már meg egy percre- pirítottam rá dühösen, mire a barátomnak még erélyesebben kezdett felfelé kanyarodni a szája sarka. Azonban, ahogyan összeszűkítettem a szemeimet mérgemben, Lou gyorsan elrejtette a bujkáló mosolyát és egy nagy sóhaj kíséretében csóválta meg a fejét. Én akaratosan elfordítottam tőle az arcomat és savanyúan kezdtem el sietősen kiötleni valamilyen tervet a mostohahúgom ötletének a felvetéséhet.
   Fél füllel hallottam, hogy a barátom valami olyasmit motyogott az orra alatt, hogy nem érti a nőket, majd nagy meglepetésemre teljes lelki nyugalommal dőlt vissza az ágyára, miközben a fejét a lábaimra hajtotta. Döbbenten néztem le az ölemben lévő arcára, azonban ő nem rám figyelt, hanem megint elővette a telefonját és újból pötyögni kezdett rajta valamit.
  Egy ideig még kitartottam, hogy nem kérdeztem rá, azonban pillanatokkal később egyszerűen kibukott belőlem a kérdés- Megkérdezhetem, hogy mit csinálsz?

- Új barátnőt keresek magamnak, ha a mostanival ennyire nem találjuk a közös hangot…

- MI?- rikkantottam elkerekedett szemekkel.

- Csak poénkodok virágszál- mosolygott fel a megrökönyödött arcomra, mire mérgesen csaptam egy nagyot a fejére, de a jelek szerint ő meg sem érezte- Amúgy a menedzserünkkel egyeztetem az interjúink időpontját a skacokkal. Az ilyen marhaságokat általában Liam szokta intézni, ha jó napja van, azonban most, hogy érintett leszek a kérdésekben, az a minimum, hogy ezt megcsinálom…

- Hogy érted, hogy „érintett leszel a kérdésekben”?- kérdeztem kíváncsian, macskakörmözve a levegőbe, miközben hátrasimítottam az egyre előrehulló hajzuhatagomat, ahogyan a lábaimon fekvő barátomat figyeltem. Ugyan a bensőmben sejtettem, hogy mit fog válaszolni, de jobbnak láttam, megkérdezni, minthogy előtte ördögöt festek a falra.
   Louis láthatólag meggyötörten dörzsölte meg a kezével a homlokát, ahogyan ledobta maga mellé a mobilját, hogy rám tudjon figyelni.

- Most, hogy már mindenki tudja, hogy nem járok Eleanor Calderrel, szerinted nem lesznek kérdéseik rólad azután a rengeteg cikk, fénykép és internetes bejegyzés után?- tette fel a költői kérdést, mire az arcom akaratlanul is, de egy tehetetlen grimaszba torzult, miközben a fülem mögé söpörtem egy kósza hajtincset.

- Akkor ez most mit is takar összegezve?- fújtattam szemforgatva.

- Azt, hogy most már ideje lenne nyilvánosságra hozni, hogy te vagy a barátnőm, Sophie. Ugyan nem akarom, hogy kellemetlen legyen számodra ez a médiás baromság, de a banda és a menedzserünk is azt mondja, hogy nem titkolózhatunk örökké. Szerintük, ha hosszútávra tervezzük a kapcsolatunkat, akkor jobb lenne, ha mielőbb hivatalosan is megosztanánk…

- Miért, hosszútávra tervezzük?- vágtam a szavába egy epés kérdéssel, azonban a barátom gúnyos fintora láttán nyomban kijavítottam magamat- Bocs Tommo, nem úgy gondoltam! Csak nagyon ideges vagyok e miatt az egész gagyi felvállalósdi miatt…

- Miért, szerinted én nem vagyok totál kész, amikor engem rejtegetsz a családod elől?- kérdezett vissza rosszmájúan, mire zavartan lesütöttem a szememet és elhúzott szájjal fordítottam el tőle az arcomat. Ahogyan Louis észrevette, hogy komolyan megbántott engem, nyomban felült és kedveskedve igyekezett kibékíteni engem. Éreztem, ahogyan az ujjaival gyengéden az arcomat kezdte cirógatni, azonban már annyira elkalandoztak a gondolataim, hogy azt is csak felületesen érzékeltem, hogy még egy sietős, de figyelmes szájrapuszit is kaptam tőle.
   Akkor itt jön Leah terve- gondoltam magamban sietősen- Ha Louis felvállal engem a rajongóinak, akkor itt az ideje, hogy a mostohahúgom ötlete is érvénybe lépjen.
   A mély gondolataimból csak az zökkentett ki, hogy a barátom ajkai már az enyémeket súrolták, ahogyan bocsánatkérően mormolt a számba- Kérlek, édesem ne haragudj! Nem úgy gondoltam, hiszen én teljes mértékben megértelek téged! Hülyeséget mondtam és…

- Aranyos vagy, amikor ilyen félénken makogsz- villantottam rá egy kuncogó mosolyt, mire ő nyomban megkönnyebbülten lélegzett fel. Somolyogva nyugtattam meg, hogy egyáltalán nem is voltam rá mérges, csak elkalandoztak a gondolataim a témával kapcsolatban, hiszen tudtam, hogy igaza volt. Amúgy tényleg biztosra vettem, hogy Lounak elég kényelmetlen helyzet lehet, hogy az egésze családom azon van – Leah kivételével – hogy szétválasszon minket, amit mindig is szerettem volna jóvátenni. Szerencsére, most itt volt az alkalom, hogy cselekedjek is!
   Miután egy gyors csókkal le is zártuk az előbbi kis összeszólalkozásunkat és eldünnyögtünk egy-egy „Szeretlek”-et, Tommo mosolyogva dőlt vissza az ölembe és úgy vigyorgott fel az arcomra, miközben az egyik kezével szórakozottan csavargatta a mutatóujja körül az egyik hosszabb hajtincsemet. Én somolyogva pillantottam le rá, miközben azon gondolkoztam, hogy hogyan is hozhatnám fel a mostohahúgom tervét.
   Egy ideig még mindketten csöndben fixíroztuk egymást, majd én törtem meg a beállt meghittséget köztünk- Van programod holnapra Louis? Ha nincs, akkor szívesen várlak hozzánk ebédre, hogy hivatalosan is bemutassalak a szüleimnek otthon…