Chapter Thirty-Two

Unexpected

Dear Sweetlovers!

   Végre ide is elérkeztünk; harminckettedik fejezet, ami szerintem kicsit unalmas lett, de úgy gondoltam, hogy üsse kő, felteszem!
   És most jöjjön a szokásos köszönetnyilvánítás az előző fejezet ügyében (amiket amúgy nagyon, de nagyon kösznök!). Előzö részhez kommentelők: Egy Névtelen kommentelő, Mrs. Horan és Doroty Smith! Köszönöm továbbá a 26 rendszeres olvasót és a 25320 oldalmegjelenítést!
   Kérlek titeket, hogy kommenteljetek és szavazzatok a jobb oldalon lévő modulsáv közvéleménykutatásában, mert szeretném tudni, hogy meddig érdemes még írnom - bármilyen észrevételt szívesen veszek- Sophie és Louis történetét!
  Még egyszer köszönök mindent, további jó hétvégét mindenkinek (már, ami maradt belőle)

Lots of Love and Kisses:
   Nadia xoxo

   Idegesen doboltam a térdemen az ujjaimmal miközben a másik kezemmel a telefonomat szorítottam a fülemhez. Feszülten dőltem hátra a kanapén és azon gondolkodtam, hogy a szoba melyik pontja lenne a legalkalmasabb pont arra, hogy odavágjam a mobilomat. A szememet feszülten kapkodtam a lakásunk különböző szegletein, de amikor meghallottam, hogy a telefont újból kicsöng türelmetlen várakozásteljességgel pattantam fel a kanapéról mintha tűkön ülnék. Kicsit ugyan fájt a tüdőm a visszatartott levegőtől, de jelenleg ez volt a legutolsó dolog, amivel foglalkozni szerettem volna… végre rendesen kicsöng a telefon!
   Egy hete, hogy Sophie és én randizni voltunk és azóta nem is találkoztunk a rengeteg teendőm és munka miatt. Csak az első találkánk után beszélgettünk és akkor úgy volt, hogy ma is elmegyünk együtt valahova. Sok víz folyt le a történtek óta, úgyhogy úgy gondoltam, hogy itt lenne az ideje, hogy beszéljünk. Ez így mind szép és jó lenne azonban mostanra már vagy századjára hívom, de a barátnőm még mindig nem képes felvenni azt a kibaszott telefonját - általában nem szoktam obszcén kifejezésekkel illetni dolgokat, de jelen esetben ez se nagyon kötötte le a figyelmemet.
  Mérgesen horkantottam egyet, amikor Soph helyett megint csak a hangpostája vette fel, ami megint előszeretettel köszöntött a szeretetteljesen mosolygós hangján. Nem látom értelmét annak, hogy a több ezer üzenetem után megint én ösztönözzem arra, hogy nézze meg a mobilját- gondoltam magamban dühtől cikázó gondolatokkal. Kapásból kinyomtam a készüléket és idegbeteg módjára roskadtam vissza a kanapéra. Hanyagul lendítettem meg a csuklómat és a telefonomat valamerre a kávézóasztal irányába hajítottam azonban az hangosan csattanással jelezte, hogy célt tévesztettem… de ez sem nagyon foglalkoztatott, mint ahogyan jelen esetben a legtöbb minden. Túl dühös voltam Sophiera ahhoz, hogy akármi más érdekelni tudjon.
   Miért van az, hogy egy ilyen cseszett párkapcsolat sosem lehet zökkenőmentes?- kérdeztem magamtól morgolódva és komoran emeltem fel a föld felé hajtott fejemet, amikor léptek zaját hallottam a nappali bejárata felől.
   Egy pillanattal később Harry jelent meg a göndör üstökével az ajtóban és vetett rá egy furcsálló pillantást. Mérgesen horkantottam egyet a nemtörődöm tekintete végett mire Hazza sértetten megforgatta a szemeit és kelletlenül emelte rám a smaragzöld szemeit.

- Neked is kellemes reggelt te marha!- dobta le magát mellém a fotelba és teljes lelki nyugalommal nyúlt a távirányító után azonban mivel engem a legkevésbé sem érdekelt, hogy mit csinál - már megint - inkább elfordítottam tőle a fejemet és grimaszba torzult arccal merültem el a gondolataim örvénylő tengerében.
   Játszva a sértett kissrácot dőltem hátra miközben magamban átkoztam a világ összes nőjét a kiszámíthatatlanságuk és a sok szeszélyes baromságuk miatt, amiktől olyan érthetetlenné válnak! Miért nem egyszerűbb megérteni a gyengébb nemet?- adtam magamnak még egy fogós kérdést azonban a „gyengébb nem” kifejezésről szinte azonnal be is ugrottak a barátnőm dorgáló szavai: Ne mond a hölgyekre, hogy gyengébb nem… maximum azt, hogy a szebbik nem!
   Éreztem, ahogyan az emléktől összehúzódnak a szemeim és már-már hangosan is kimondtam pár cifra szitokszót a szebbik nemre.

- Megkérdezhetném, hogy miért szidod a nőket és, hogy miért van darabokban a mobilod- gondolkozott el látványosan a mellettem ülő göndörke - akiről időközben teljesen meg is feledkeztem - miközben a telefonom darabjait forgatta az ujjai között- bár nem szeretném a szeszélyes problémáiddal fárasztani magamat cimbi…

- Kapd be!- dünnyögtem ellenségesen az orrom alatt mire ő csak égnek emelte a tekintetét és ráérősen fordította a zöld szemeit az időközben bekapcsolt televízióra. Magamban ugyan folytattam a diskurálást, hogy hogyan fogok mindent Sophie képébe vágni, de közben fél szemmel én is a képernyőre meredtem.
   Kisvártatva a többiek is letolták a hátsójukat az emeletről, vagy éppen a konyhából és itt Niallre gondolok, és lassanként ők is mellénk szivárogtak. Nagy meglepetésemre - remélem érezhető a kellemetlen irónia a hangomban - Liam volt az a szemfüles, aki szinte azonnal kiszúrta, hogy valami nincs rendben a „légkörünkkel”.

- Héj, mi bajod van haver?- emelte rám a szemeit a Daddy Direction azonban mivel én csak horkantottam egyet Harryhez fordult- Mi a gondja Tommónak?

- Sophia- vetette oda félvállról a göndörke mintha ez valami tartalmas magyarázat lenne a problémáim tömkelegére. Egyáltalán honnan tudja, hogy bármi bajom is lenne a saját barátnőmmel?- bár ez nem volt olyan lényeges. Ugyan én is mérges voltam a csajomra, de nem gondoltam fairnek, ha Hazza őt állítja be bűnbaknak - annak ellenére, hogy tényleg ő volt az - de mivel a barátnőm kénytelen voltam a védelmem szárnyai alá venni őt.
   Éppen nyitottam volna a számat, hogy letromfoljam Harryt, amiért így beszél Sophról azonban, amikor észrevettem, hogy milyen képet vágnak a többiek inkább becsuktam és értetlenkedve néztem végig rajtuk. Liamnek szinte azonnal az értelem szikrája csillant a szemében, ahogyan a haverunknak elhagyta a száját Sophie neve. Zayn és Niall vetettek egymással egy sokatmondó pillantást, de amikor észrevették, hogy őket figyelem mindketten úgy tettek mintha eddig is a tv-t bambulták volna üveges tekintettel. Mi történhetett, amiről lemaradtam?
   Olyan volt mintha a többieknek azonnal derengeni kezdett volna valami a kijelentésre… mi bajuk van a kedves és szeretnivaló barátnőmmel?

- Megkérdezhetem, hogy mi a franc gondotok van a csajommal?- csattantam fel kissé élesebben, mint ahogyan azt szerettem volna, amikor a kis gondolatmenet végigszaladt az agyamon. Erre sem történt más csak egy jelentőségteljes szemkontaktusváltás. Mivel nem kaptam elég gyorsan választ a kérdésemre cinikusan grimaszolva folytattam- Van egy olyan érzésem srácok, hogy kevés csajos lelkizés folyik le köztünk, a kit nem kedvelünk és kit kedvelünk féle játék terén…

- Louis még nem is látta?- vonta fel a szemöldökét döbbenten Zayn ezzel is a szavamba vágva.  Az említett srác Harryre emelte a szemeit, aki csak lomhán megrázta a fejét és megint elmerült a tv bámulásában. Láttam, hogy egy pillanatra az összes srác egy sokatmondó pillantást vált egymással - ki gondolta volna? - ami nem mondom tényleg lyukat fúrt az oldalamba a kíváncsiságtól abban az értelemben, hogy mi ennek a titkolózásnak az oka. Vagyis, hogy mit titkolnak előlem… vajon miért nem mondják el nekem azonnal?
   Azonban mielőtt szóvá tehettem volna megint a szavamba vágtak…

- Miért nem mondtad meg neki te seggfej?- ripakodott a göndörkére méltatlankodva Niall miközben egy nagyot harapott a szendvicséből. Liam fejcsóválva vágta tarkón Hazzát, aki csak elütötte a „pótapánk” kezeit és vállvonogatva dőlt hátra a fotelben mintha ezzel elkerülhette volna a gyilkos pillantásokat, amik felé záporoztak.

- Miért érzem még mindig azt, hogy vannak dolgok, amikről beszélnünk kéne?- fintorogtam ingerülten és a szavaim szinte csöpögtek a visszafojtott gúnyos szarkasztikusságtól.
   A mellettem trónoló göndörke csak egy nagy sóhaj kíséretében álló helyzetbe tornázta magát mintha csak nekem tenne ezzel szívességet. Mit csinálhat? Fél szemmel láttam, hogy a többiek is némán figyelik a bandatársunkat, aki először vetett a többiekre egy mérges pillantást majd nyújtózva egyet csapta össze elégedetten a tenyereit. Nagy meglepetésemre nyújtott léptekkel átvágott a nappalin és a szoba másik végében lévő kandallóhoz sietett és ráérősen guggolt le az újságtartó elé, aminek tartalmával általában a tüzet gyújtjuk meg, ha úgy hozza a kedvünk.
   Egy ideig lustán kutakodott majd végül kihúzott egy női pletykalapot valahonnan alulról - ami fogalmam sincs, hogy miért volt ott - majd megint felállt és visszasétált hozzánk, de a cselekedete nem sugallt sokat nekem. Nem Harry arcát néztem, hanem csak a kezében tartott újságra meredtem azonban még így is jól kivehető volt, hogy ingerült. Az ilyen sosem kezdődik jól- nyeltem egy nagyot miközben figyeltem, ahogyan Hazza az ölembe dobja a magazint- Általában itt valami médiás kotnyeleskedés van a dologban… de hogy kapcsolódik mindehhez Sophie?

- Nincs benne semmi hasznos a randi tippeken és egy igen érdekfeszítő cikken kívül, ami szerintem téged is érdekelni fog- vetette oda foghegyről majd visszasüllyedt a helyére és elmerült a gondolataiban.

- Hagyd már a randi tippeket te degradált!- forgatta meg a szemeit Liam majd vetett rám egy szánakozó pillantást, amitől önkéntelenül kezdtem jobban tartani a következményektől- Tizenhatodik oldal Lou…

- Ti komolyan ilyeneket olvasgattok? Nagyon remélem, hogy ez nem valami béna trükk, amivel be akartok etetni! Mit ettetek reggelire, hogy ilyenek vagytok?- kérdezgettem őket hitetlenkedve, hiszen előre féltem a dolgoktól, amiket olvasni fogok. De én is nagyon jól tudtam, hogy a többiek nem viccelnek… láttam valami furcsa együttérzést a tekintetükben, ami választ is adott a gyanakvó kérdéseimre. Nem csapnak be, de ettől függetlenül még mindig nem tudom, hogy hova akarnak mindezzel kilyukadni!
   Láttam, hogy Liam vet a többiekre egy jelentőségteljes oldalpillantást - amivel nem tudom mit akart elérni - de azt azonnal láttam, hogy eredményes volt. Hazza abban a minutumban felemelkedett a helyéről és kiment a szobából- Nem éppen a menedzserünk mondja, hogy ne foglalkozzunk a nyilvánosságra hozott marhaságokkal?- vetettem be az utolsó aduászt aggodalmas hangnemben- Nem hiszem, hogy túlzottan felcsigáznának ezek a gagyi lányos marhaságok…

- Csak olvasd el Louis- vetett rám egy sokatmondó pillantást Zayn miközben ő is felállt a kanapéról és a lépcső felé vette az irányt a göndör haverunk után, amit értetlenül figyeltem…

- Én asszem hozok még szendvicset- nyögte be Nialler majd kiaraszolt a szobából, akit Liam követett miután megveregette a vállamat majd ő is kioldalazott a helyiségből. . Liam csak akkor fordult vissza, amikor kissé sértetten megkérdeztem, hogy most miért kell mindannyiuknak itt fennakadni mire megint ugyanazt a sejtelmes választ kaptam: Csak olvassam el!
   Egy ideig csak a többiek után meredtem ahol elnyelte őket a házunk labirintusszerű elrendezése, de végül erőnek erejével visszarángatta magamat a jelenbe. Tudtam, hogy szembe kell néznem ezzel a furcsasággal, ami valamiért a többieknek igen böki a csőrét. Egy értetlen grimasz kíséretében nyitottam ki a havilapot, amiben vadul kezdtem lapozgatni a tizenhatodik oldalt keresve… mitől ijedtek be ennyire a többiek?
   Azonban amikor elérte a keresett cikkhez szinte azonnal elakadt a lélegzetem, ahogyan egy ismerős tüneményes arc nézett vissza rám a lapról. Tudtam, hogy ebben az esetben nem lesz rewind gomb, hogy visszapörgessem az időt… csak annyit tehettem, hogy elmerülök ebben a katyvaszban, amit magamnak okoztam. Mellette én is ott díszelegtem ráadásul még smacizok is vele, úgyhogy volt egy olyan érzésem, hogy egy olyan úton indultam el ahonnan már nem tudok visszafordulni. Sophia, biztosan hatalmasat fogok kapni tőled, ha felfedezed, hogy már nem vagy inkognitóban!
   Ezek értelmében szinte azonnal erélyes olvasásba kezdtem a már nem is olyan titkos barátnőmről és rólam…