Chapter Thirty-One

It Takes a Moment to Lose Everything!

Hi babes! Az egyik legjobb barátnőm megjegyezte, hogy pocsék franciás vagyok, így marad az angol XD
   31. fejezet frissen, ropogósan... és szerintem nem is késve! Szerintem elég fordulatos részre sikerült, úgyhogy kivételesen meg vagyok elégedve a teljesítményemmel ;)
   Először is nagyon, de nagyon köszönöm az előző fejezethez érkezett hozzászólásokat (Mrs. Horan, Orsolya Lőrincz és Roxana Nemeth) annyira örülök, hogy egy kicsit "aktivizáljátok" magatokat ezen a téren! Engem rettentő boldoggá tesztek vele, így újult erővel és boldogságtól vezérelve gépeltem a következő rész. Ja igen, ééés továbbá köszönöm a 23100(!) oldalmegjelenítést!
   Remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket ez a rész és esetleg hagytok majd valami nyomot magatok után.

An imaginary Big Hug:

Nadia xoxo

PS: Ha van valami elgépelési hiba kérlek szóljatok!

   Kislányos örömmel ugrándoztam a szobámban, a barátommal töltött randi után egy héttel, hétvégén. Tudtam, hogy a hétvége annyit tesz, hogy a hosszú hét után most megint találkozhatok majd Louis-val! Már meg is beszéltünk, hogy együtt elmegyünk valahova, de ő - megint a meglepetés erejével élve – nem mondta meg egyelőre, hogy hova.
   Vigyorogva pillantottam ki az ablakon, hogy megkémleljem a reggeli időjárást és nagy meglepetésemre odakint makulátlan idő fogadott. A napot kivételesen nem takarták el a csúnya szürke felhők, hanem boldogan sütött vissza rám az égboltról és szinte éreztem is a bőrömön a melengető sugarakat. Mondjuk nyár közeledtével ennek így kéne mindig lennie! – jegyeztem meg magamban kissé akaratosan, de végül annyiban is hagytam az akadékoskodást.
   Elengedtem egy boldog mosolyt miközben a napsugaraktól megvilágított udvarunkat kémleltem a szememmel. Még nem sokszor akadtam össze ilyen szép idővel amióta Londonban lakok… sosem gondoltam volna, hogy valaha ilyen kellemes időre ébredhetek. Mondhatni minden tökéletes- gondoltam magamban kicsattanó jókedvvel miközben visszahúztam a függönyt a szobám ablakán - Mintha az időjárás is a kedvemre szeretne tenni ezzel a szemkápráztató idővel!
   Egy nagy sóhaj kíséretében vonultam el a fürdőszobába, hogy kicsit rendbe szedjem magamat az alvás után és lemehessek reggelizni. Miközben a tükörben tanulmányoztam az arcomat egyszerűen képtelen voltam hinni a szememnek. Ez a szívből jövő mosoly valóban az enyém lenne? Tényleg ugyanaz az ember lennék, mint voltam; az a pesszimista és kissé udvariatlan félénk kislány? Képtelenségnek tartom… mégis ez a valóság. És tudtam, hogy ez az egész csakis az én szerelmetes barátomnak köszönhető Louis Tomlinsonnak. Ha ő nem lenne, fogadni mernék, hogy még most is csak reménytelenül romantikus drámákat olvasnék arról álmodozva, hogy egyszer nekem is lesz majd egy szerető pasim a fairplay szerint… és tessék! Az ölembe pottyant a tökéletes „alany”, akit mindennél és mindenkinél jobban becsülök és szeretek!
   Kuncogva álltam be a zuhanyzó alá miközben az elmúlt első randinkra és életem első csókjára gondoltam. Tudom-tudom, az este kezdete nem ígért számomra sok jót azonban a vége, úgy ahogy van tökéletes volt! Tudtam, hogy Tommónál jobb barátot el sem tudtam volna képzelni magamnak. Ha vele vagyok, legszívesebben egész végig vigyorognék, mint egy idióta. Mindig érzem a hevesen csapkodó pillangórajt a gyomromban, amik már mindennapi jelenségnek számítanak nálam, ha Louval találkozok. Úgy érzem, ő tesz engem teljessé… nélküle olyan mintha a lelkem egy darabja nem lenne velem, ami elég furcsa, ha jobban belegondolok. Mindegy is… ilyen a nagybetűs szerelem, nem igaz?
   Dudorászva kaptam magamra egy zöld rövidujjú pólót és a jó idő tiszteletére egy farmershortot majd késznek nyilvánítva magamat mentem ki a szobámból. Azonban mielőtt a lépcső felé indulhattam volna hirtelen valaki hangosan felkiáltott mögöttem…

- Sophia Kennedy magyarázatot akarok erre kapni, most!- rikoltotta Leah miközben hangosan becsapta maga mögött a szobájának az ajtaját, ami egy hangos reccsenéssel jelezte a nemtetszését, de a mostohahúgomat a jelek szerint nem nagyon érdekelte.
   Értetlenkedve pillantottam a már-már paprikavörös árnyalatot felvett arcára miközben egy laptoppal a kezében indult meg felém. Egy pillanatra ijedten gondoltam arra, hogy elmenekülök – hiszen az arca nem sok jót tükrözött – azonban mielőtt bármit is tehettem volna Leah azonnal nekem rontott.

- Mégis, hogy volt pofád a képünkbe hazudni annyi héten át?- meredt vészjóslóan a szemeimbe mire éreztem, hogy nyomban elszorul a torkom és kikerekedett szemekkel kapkodtam a tekintetemet a folyosón valami menekülési útvonal után kutatva…

- Nem tudom, hogy miről beszélsz- nyögtem ki fulladozva mire a húgom visongva felnevetett kínjában majd fejcsóválva lökött rajtam egyet, amitől meglepetten ütődtem neki a falnak. Mi üthetett ebbe a lányba?

- Hogy érted, hogy nem tudod, hogy miről beszélek? Bevallom, ügyesen adod a hülyét Sophia, de engem nem tudsz még egyszer átvágni!- bökte meg a homlokomat ingerült kiabálással- Mégis, hogy vitt rá a lelked, hogy annak ellenére, hogy mi megbíztunk benned anyáékkal hazudozva kéredzkedsz el, hogy azzal a senkiházi görénnyel enyeleghess?- éreztem, ahogyan egy pillanatra megáll bennem az ütő és a lélegzetvételem is a légcsövömön akadt miközben ijedten mégis meghökkenten kerekedtek el a szemeim. Louisra gondol… tud rólam és Tommoról! Tátott szájjal bámultam Leah dühtől reszkető alakját és egy pillanatra úgy éreztem, hogy minden a feje tetejére áll… jaj, ne, csak ezt ne! Ez nem lehet igaz!

- Mégis honnan… de egyáltalán… kitől és mikor?- hebegtem összefüggéstelenül mire a mostohahúgom vetett rám egy gunyoros pillantást azonban a válasza felért egy pofoncsapással.

- Hallottad már azt a szót, hogy internet édesem? Csak fel kellett menni és máris dugig van a net veled és a nyálasan undorító lovagoddal! Egy élelmes firkász még azt is sikeresen lekapta, amikor lesmároljátok egymást… viszolyogtató, annyit elárulok neked!

- MI?- kiáltottam fel döbbent kétségbeesés elegyével miközben Leah unottan forgatva a szemeit lóbálta meg az orrom előtt a laptopját, mint valami élő bizonyítékot- De mik vannak még fent? Ugye csak képek? Vagy esetleg írnak is valamit? Kérlek Leah mond, hogy nincs semmi gáz…

- Mondanám, de én nem vagyok olyan hazug, mint egyesek… mondanom sem kell, hogy a tetteidért pontosan ezt érdemled!- lökte oda nekem grimaszolva mire ijedten a szám elé kaptam a kezemet és nyomban éreztem, ahogyan a szívem hangos zakatolással indul meg a mellkasomban. Hangosan zihálva dőltem neki a folyosón lévő falnak és a padlót bámulva indultak meg a rozsdás agykerekeim.
   Már mindenki tud rólam… vagyis jobban mondva rólunk, Louis-val. És pont ez az, amit egyáltalán nem akartam… ez az, amit mindennél jobban szerettem volna titokban tartani a családom és a túlfűtött directioner vércsék elől!
   Nem akartam, hogy csak egy arc legyek az „Én már jártam Louis Tomlinsonnal” listán! Nem akartam csak egy lenni azok közül az undorító sztárfajzatok közül, akik így akarnak hírnévhez jutni… ugye rólam nem gondolják, hogy én is csak kihasználom Louist? Bár miért ne hinnék, hiszen amikor először találkoztam a One Directionnel ők is abban a hitben voltak, hogy nem is szeretem igazából a haverjukat! Akkor a többi vérszomjas rajongó mit fog gondolni? A világ nőállománya utálni fog? Akkor… hogy fogok én normális életet élni?

- Mi ez a kiabálás?- jelent meg hirtelen Susan homlokráncolt arca a lépcső tetején- Éppen vásárolni szeretnék menni erre hallom, hogy a két angyalom most először egymás torkának esnek… ugye minden rendben?

- Nem, semmi sincs rendben! Anya Sophia mindvégig hazudott nekünk és az orrunknál fogva etette be velünk a hazugabbnál hazugabb meséit!- kiáltott fel hangosan rikácsolva Leah mire könyörgőn kaptam felé a szememet Susanna összevont szemöldökei láttán. Kérlek Leah… ne árulj el így- könyörgött neki a tekintetem, de ő tüntetően elfordította tőlem az arcát és minden lelkifurdalás nélkül húzta ki magát.

- Miről beszélsz édesem? Miben hazudott volna nekünk Sophie? Nem gondolod, hogy…

- Nem anya nem gondolom, tudom!- csattant fel az anyja szavába vágva a mostohahúgom majd felnyitva a laptopja tetejét szaladt oda Susanhez – Nézd csak meg! Mindig, amikor azt füllentette nekünk, hogy boltba megy, meg ilyesmi, akkor mindig ezzel a bájgúnárral találkozgatott! Sophia végig csak lódított mindenről, amikor azt mondta, hogy túltette magát l’amour görényen… ő még mindig Louis Tomlinson barátnője csak nem volt mersze bevallani nekünk…

- TESSÉK?!- kapta felém az arcát hangosan vijjogva Susan mire ijedten horgasztottam le a fejemet miközben suttyomban vetettem egy megrovó pillantást a diadalittasan somolygó Leah felé, akit eddig mindig a pártfogómnak gondoltam.

- Hogy képzeled, hogy ilyen mihaszna csitri létedre ilyen nőfaló sztárocskákkal töltöd az idődet?- bökött a monitor felé Sue majd fenyegetően közelebb lépve hozzám folytatta- Eddig azt hittem, hogy érett nő vagy azonban most lejárattad magadat azzal, hogy játszod a felelőtlen kamaszt! Okosabbnak gondoltalak ennél Sophia… és, hogy ennyit hazudtál is nekünk? Elképesztő!

- Én… ne… nem akartam, sa… sajnálom- szipogtam miközben éreztem, ahogyan lassan könnyek szöknek a szemembe majd benedvesítve a pilláimat folynak le az arcomon. Szinte éreztem, ahogyan a szívem összefacsarodik a történtek miatt. Szabályos fizikai fájdalmat okozott ez a gyötrelmes igazság, ami most kitudódott pedig tudtam, hogy minden egyes szó a könyörtelen valóságot tükrözi.
  Megsemmisülten meredtem arra a két emberre, akikre ezidáig mindenben számíthattam. Ők jelentették nekem a családot, amikor apa elfordult tőlem… de most mindkettőjüknek csalódást okoztam, amiért legszívesebben felpofoznám magamat! Késként sanyargatta a lelkemet az ő bánatuk és csalódottságot, ami most az arcukon tükröződik… nem gondoltam volna, hogy egyszer ennyire fogom utálni magamat!
   Láttam, ahogyan Susanna arcvonásai rándulnak egyet, ahogyan végignéz rajtam és a könnyáztatta bűnbánó arcomon majd halk, szinte már suttogó hangon folytatta, ami még vészjóslóbb volt mintha ordítozna velem.

- Soha nem tenném kisasszony, de most drasztikus eszközökhöz kell, hogy folyamodjak!- sóhajtott fel fáradtan és hitetlenül mintha csak neki is fájna, amit most mondani fog. Ennek értelmében inkább szorosan összeszorítottam a szemeimet és hüppögve vártam az ítéletet- Megtiltom, hogy többet találkozni merészelj azzal a fiúval! Szobafogságot kapsz és elkobzom a telefonodat, amíg úgy gondolom, hogy észhez nem térsz… és remélem, tudod, hogy édesapád is minderről kap majd tőlünk egy tájékoztatót!

- De…- akartam volna beleszólni miközben kitapintottam a zsebemben a mobilomat azonban a hangom elcsuklott, ahogyan Susan vetett rám egy figyelmeztető pillantást. … szeretem őt!- akartam volna befejezni, de láttam, hogy semmi értelme.
     Sue erélyesen kinyújtotta a kezét, jelentőségteljesen jelezve, hogy adjam oda neki az említett tárgyat mire én egy nagyot nyeltem miközben éreztem, ahogyan a könnyeim lankadatlanul potyognak a szememből. Esélyem sem lesz így beszélni Louis-val!- kezdtem egyre jobban pánikba esni - Azonban a mostohaanyám úgy gondolja, hogy jobb lenne őt elfelejteni. De én nem így látom a dolgokat! Bárcsak a fejembe látna és tudhatná, hogy mit is érzek Louis iránt! Még soha az életbe nem tapasztaltam magamtól efféle érzéseket… nekik ez sem számít?
   Szipogva tettem Susanna tenyerébe a telefonomat, az utolsó esélyemet, hogy kommunikálni tudjak a barátommal és a külvilággal. A könnyeim fátyola mögül még egyszer az előttem álló két nőre néztem azonban a gondolataim szüntelenül a barátom körül forogtak, akivel ma este találkám lenne és fogalmam sem volt, hogy miként értesíthetném. Semmi pénzért nem halasztottam volna el a randit azonban ezeknek a furcsa csapásoknak köszönhetően kénytelen leszek. Lehet, hogy mostantól már múlt időben kéne beszélnem róla… vagyis akkor már csak a volt barátom?   
   Fájdalmasan hasított a fejembe a gondolat és pillanatokon belül zokogva mentem vissza a szobámba, faképnél hagyva a dühös Susant és Leaht. Sírva csaptam be magam után a szobám ajtaját és nekidőlve a hűvös fának csúsztam le a földre. Fájdalmasan a tenyerembe temettem az arcomat és sírtam, amiért egy pillanat kellett ahhoz, hogy mindent, ami fontos volt nekem ezen a Földön elvegyék tőlem!